Ismerd meg a Samsung monitorok előnyeit!
PC Aréna Blog

Ismerd meg a Samsung monitorok előnyeit!

Oct 18, 2023

A Samsung vállalat története – érdekességekkel fűszerezve

A Samsung szó jelentése: három csillag. Szándékosan választotta ezt a nevet a cég számára Lee Byung-chul, a vállalat alapítója: a végtelenséget és a hatalmat akarta megjeleníteni egy szóban. Sokan nem tudják, de a cég 1938-as megalakulásakor a tulajdonos szárított halak és zöldségek, tészták kereskedelmével foglalkozott, ám a jó üzleti érzéke további befektetésekre sarkallta.

Egy cukorfinomító és egy gyapjúfeldolgozó üzem elindítása után, 1960-ban kezdett el az elektronikai eszközök piacán is részesedést szerezni a vállalat. Első gyártmányuk egy fekete-fehér televízió volt, s mai is a televíziógyártás az egyik fő profiljuk.

Ők voltak az elsők, akik 8K televíziót gyártottak. Magyarországon is van telephelyük, Jászfényszarun, ahol szintén készülnek ilyen készülékek, de LED LCD modellek, és más csúcskategóriás termékek is.

A Samsung monitorok

A televíziógyártás sikerén felbuzdulva a Samsung egyéb elektronikai eszközök gyártásába is kezdett, szintén nagy sikereket értek el többek közt a háztartási gépekkel: hűtő, porszívó, mosó- és szárítógépek stb.

Az okostelefonok piacán ma már övék a vezető szerep: termékeik jócskán felveszik a versenyt a népszerű iPhone-okkal. Legújabb modelljeik, a Galaxy Z telefonok a modern kor minden vívmányát egyesítik, érdemes rájuk vetni egy pillantást!

A számítógépekhez való monitorok előállításában is élen jár a cég: a kínálatunkban is kapható modellek a bizonyítékok arra, mennyire jó teljesítményű eszközökről van szó. Ezeket a termékeket az Új monitorok között találod meg. Külső raktáron tároljuk őket, de napokon belül kiszállítjuk számodra bármelyik készüléket, ha erre esik a választás.

A monitorvásárlás során ezeket vedd figyelembe!

Mint minden elektronikai eszköz esetén, jól meg kell nézni, milyen technikai paraméterekkel rendelkezik egy adott készülék, milyen specifikumai vannak. A monitorok esetében a következők számítanak:

  • felbontás
  • képarány
  • a panel típusa
  • felhasználási cél
  • a csatlakozók fajtái, számuk

Kínálatunkban 16:9 képarányú Samsung monitorokat találsz, de vannak köztük IPS és VA panellel rendelkezők is.

A 28" LU28R550UQPXEN IPS LED UHD monitort kifejezetten grafikusoknak ajánljuk, nagy felbontása miatt. Itt a panel típusa IPS, a válaszidő 4 mp, a fényerő 1000 cd/m2 és 2 db HDMI csatlakozót van rajta.

Kisebb méretben, de kedvezőbb áron érhető el a Samsung 24" S24C314EAU IPS LED, ahol szintén IPS panel van, de a válaszidő 5 mp, a fényerő 250 cd/m2, és 1 HDMI csatlakozóval rendelkezik.

A VA paneles Samsung monitorok közül a legnépszerűbb a Samsung 24" LS24AG320NUXEN LED termékünk, amely szintén a gamerek kedvence. Itt a válaszidő csupán 1 mp, a felbontás 1920x1080 pixel. Állítható magasságú, dönthető képernyővel.

A rendelés menete

Amennyiben megtetszik valamelyik készülék, rendeld meg tőlünk! Munkatársaink tudnak további felvilágosítást is adni a monitorok tulajdonságait illetően, hívj bennünket bátran. A rendeléssel, fizetéssel, szállítással kapcsolatban érdemes elolvasni a Gyakran ismételt kérdések menüben leírtakat.

Külső raktáron lévő termékeink is pár napon belül megérkeznek hozzád, de személyesen is átveheted tőlünk a megrendelt eszközöket átvevő pontjainkon. Háztól házig garanciát vállalunk minden kiszállított készülékre.

Több Samsung márkájú terméket is forgalmazunk, így okosórát, telefont, tonert, merevlemezt is tudsz rendelni tőlünk, ha a gyártó elektronikai eszközei érdekelnek. Nézz szét a kínálatunkban!